2013. szeptember 23., hétfő

TIZENEGYEDIK

Drága olvasóim!
Sajnálom, hogy kicsúsztam még a két hetes határidőből is, de egyszerűen alig volt szabadidőm, amikor az írásra tudtam koncentrálni. Na nem is szeretném húzni az időt, nagyon köszönöm az előző részhez érkezett kommenteket, a pipákat, imádlak titeket!<3 Remélem elnyeri a tetszésetek a rész.:) 
Puszi, Lily
                                         
                                .............................................................................................

Engedd el a múltat

Zayn Malik Június

Körmeimet piszkálva figyeltem a fák hajlongó ágait, a szürkébe boruló eget, mely mögül a Nap sugarai haloványan fénylettek. Nagyot sóhajtva dőltem a falnak, kezeimet zsebre dugva lépdeltem az ágy felé. Óvatosan húztam ki az éjjeliszekrény fiókját, a törött képkeret szilánkjai halk csörömpöléssel töltötték meg a szobát. Üveges tekintettel bámultam a fotót, emlékek nélkül, érzelemmentesen figyeltem Őt. A lányt, aki egykor értelmet adott a létezésnek, akiért a szív dobogott, akiért éltem s lélegeztem.  Mára azonban csak egy emlék, üres érzelmek martaléka, egy álom, mely sohasem létezett. A gyújtó halkan kattant, a sercegő tűz hangtalanul emésztette fel képet, melynek darabjai hamuvá válva szálltak a semmibe.  Egy foszlány a múltból, mely minden éjszaka kísért, egy fegyver mely minden nap újra és újra, kínok között küld a halálba. Elég volt.
Ijedten kaptam fel a fejemet, az ajtó tompa  puffanással érte a falat. Az apró lángok óvatosan nyaldosták ujjaimat, a képet hangos felszisszenéssel hajítottam a padlóra. A kék szempár kíváncsian vizslatta mozdulataimat, tincseit igazgatva szorított magához.
- Nem tudnál csak egyszer az életben kopogni Safaa? A frászt hoztad rám  - mérgelődve borzoltam össze haját, morcos tekintetére halvány mosoly futott végig arcomon – Miért jöttél?
- Waliyha a szobájában gubbaszt egész nap, nem lehet vele semmit csinálni. Jessica elutazott a szüleivel, Sophie beteg lett, ami azt jelenti, hogy ma te vagy a szerencsés ember, aki velem töltheti a napját – pillantását rám emelve csimpaszkodott hátamra, szemei könyörgően mustráltak.
- Ám legyen – emeltem megadásként kezeimet a levegőbe, kezét az enyémbe kulcsolva húzott maga után.
Odakint halvány foszlányai mutatkoztak a nyárnak, a melengető napsugarak a gomolygó felhők mögé bújva rejtőztek el. A lágy szél néha fel-feltámadva kapott a smaragdzöld fák ágaiba, vacogva húztam össze magamon sötét pulcsimat. Safaa magához szorítva a könnyű, színes labdát fordult felém a két fa közé kifeszített röplabda háló mögül, kezdőütésnek nekifeszülve koncentrált. A pehelykönnyű labda erőtlenül szállt a szélben, az aprócska lány szomorúan vette tudomásul balul sikerült ütését.
- Ugyan Safaa, ebben a szélben lehetetlen röpizni, pláne ezzel a labdával – szabadkozva kaptam fel az említett tárgyat, remélve, hogy az észérvek majd győzedelmeskednek, és visszatérhetek ahhoz, amire most a legjobban vágyom, az egyedülléthez. Safaa azonban makacsul fonta keresztbe karjait.
- Inkább üsd vissza, ahelyett, hogy kifogásokat keresel – kiöltött nyelvvel várta válaszomat, mire kezem erős csattanással érte a labdát. A színes játékszer irányt tévesztve sodródott a szomszéd kertjébe, hangtalanul pattanva a földön. Nagyot fújtatva lépdeltem a kísértetház felé, mely évek óta elhagyatottan állt.  Ablakait rég belepte a kosz, a portól talán levegőt sem kap odabent az ember. Mérgelődve húztam fel magam a kopott deszkákon, melyek kerítésül szolgáltak a magányos birtokon.  Meglepődve pásztáztam a frissen nyírt füvet, a rendezett kertet, a virágágyásokat, melyek illatozó virágokat rejtettek. Egy elhagyatott portát vártam, s nagy meglepetésemre egy rendezett, tiszta udvar várt, ahol még az elveszettnek hitt labdán is könnyen megakadt a szemem. Kissé nekifeszülve próbáltam átvetődni a kerítésen, mikor a hintaágy halk reccsenését sodorta felém a szél. Ijedten kaptam fel pillantásom, tekintetem egy zöld szempárral forrt egybe. Teste ijedségtől megfeszülve nyomta fel magát, miközben egy percre sem emelte le rólam tekintetét. Volt abban a lányban valami, ami mágnesként vonzotta az embert, olyasvalami tükröződött tompán csillogó szemeiben, melytől minden lélek sajogva ordít a fájdalomtól. Nagyot nyelve kaptam el fejemet, érces hangon megtörve a csendet.
- Ne haragudj, visszadobnád a labdát?  - biccentettem az említett tárgy felé, lábaimmal aprót lökve kapaszkodtam fentebb. Szótlanul figyelte arcomat, ujjait tördelve kapta el tekintetét.
- Sajnálom, de nem tudom – idegesen fészkelődött a poros hintaágyon, körmeit combján végigszántva pillantott rám.
- Ezt meg hogy érted?  - kíváncsian fordultam felé, semmitmondó magyarázatára összehúzott szemöldökkel vártam indoklást.
- Túl messze van –a fa alatt heverő labdára pillantott, szelíd, halk szavai szinte némán szálltak  a levegőben. Cinikus mosolyt terült szét arcán, mely egy apró fejrázás után tovaszállt. Értetlenkedve pillantottam rá, szemeim hatalmasra nőve figyelték arcát. Oké, ez a csaj nem százas. 
- Gondolom nehéz megmozdulnod. Maradj inkább ott, ahol vagy – kemény szavaim érzelemmentesen hagyták el ajkaimat, testem egy laza mozdulattal vetődött át a hófehér kerítésen. A labdát visszahajítva fordítottam hátat, a piszkos deszkákon átugorva lábam újra talajt ért.
Félve pillantottam hátra vállam felett, tekintetem azonban a kopott fehér deszkákba ütközött. Testemen reszkető hideg futott végig, a lelkiismeret üvöltő szele. Szemeim előtt szüntelenül ott lebegett az a törött test, a fénytelen pillantás, mely élettelenül figyelt engem. Egy lélek, melyből annyi darabot kiszakítottak, én mégis egy újabbért nyúltam. Az erő csupán mellékes eszköz, a szavak az igazi fegyverek, melyek mindennél mélyebb , vérzőbb sebet ejtenek, örök nyomot hagyva.


Natalia Konstantinova

Az éjszakát lassan váltotta fel a hajnal, mintha a Nap soha többé nem akarna felkelni. Sugarai erőtlenül szóródtak szét a horizonton, halovány színekkel borítva a sötét eget. Pilláim egy percre sem nehezedtek el, szemhunyásnyit sem pihenve adtam át magam a múlt kísérteteinek. A toll halk koppanással ért földet, a szavak megannyi apró késként érték szívemet. Üveges tekintettel meredtem az immáron gyűrött papírra, a könnyekkel áztatott sorokat milliószor átfutva engedtem utat a keserűségnek.

Drága Francois,

Annyi fájdalmas nap telt el, mióta utoljára láttalak. Napok, melyek nem tudják begyógyítani a sebeket. Remegő kézzel írok neked, reszketve attól, hogy elveszítettelek.  Megrémít a tudat, hogy valaha is más karjában látlak majd, hogy más kap helyet a szívedben helyettem, mégis tudom, hogy így a helyes. Talán hálásnak kell lennem a sorsnak, amiért elválasztott tőled, mégis megöl a bűntudat, hogy valaha is fájdalmat okoztam neked. A szeretet, amit tőled kaptam, senkiéhez sem hasonlítható, én mégsem tudtam viszonozni. Egy beteg lélekre találtál, amely sohasem tudott volna viszont szeretni úgy, ahogy azt megérdemelted volna. Annyi mindent nem tudtál rólam, s te mégis megbíztál bennem vakon. Ha ezer életem volna, akkor mind az ezret feláldoznám azért, hogy ne fájjon neked.
Az emléked sohasem fog elhalványulni. Te viszont felejts el engem, felejtsd el Rosalie, hiszen sohasem létezett, egy illúzió volt, egy hamis kép.

                           
                                                           Millió csók egy lánytól, aki sosem felejt el, Rosalie                                                                                                                                                                                                                                                                                                                               
A sós könnyek kuszán folytak végig arcomon, hangtalanul hullva a semmibe. Remegő kezekkel gyűrtem a borítékba levelemet, betűim szinte kiolvashatatlanok voltak: Rue du Pot d’Étain 2, 3/1, Boulogne, Franciország.  Fátyolos tekintettel meredtem az ágy mellett pihenő kerekesszékre, erőtlen kezeim nehezen emelték át testemet. A kerekek nehézkesen mozdultak, próbálkozásaim ellenére lassan haladtam a nappali felé. A házban síri csend honolt, mindössze a parketta halk kopogása töltötte meg a teret. Hanyagul dobtam a levelet az asztalra, tekintetemet az ablakra szegeztem. A Nap lassan bukkant fel a horizonton, elnyelve a sötétség minden árnyát. Elnyelve a tegnapot, s annak minden fájdalmát. Egy újabb fejezet zárult le.

Az ajtó halkan nyikordul meg, gyenge léptek hangjai visszhangoztak a házban. Kócos haja homlokára tapadt, halántékán apró cseppekben folyt le a gyöngyöző izzadság. Arca akár a frissen esett hó, melyet tompa szempárok díszítettek. Aprót biccentve foglalt helyet a kopott faasztalnál, arcát kezeibe temetve simította végig izzadt homlokát.
- Sohasem beszéltél még róla – hangom bátortalanul csengett a levegőben, megtörve a ház kísérteties csendjét. Értetlenül pillantott rám apa, tekintetét rám emelve figyelt.
- Mégis miről? – valahol legbelül cinikus nevetésben törtem ki, vonásaim azonban rezzenéstelenek maradtak. Egy kés, melyet újra megforgatnak a szívében.
- Arról az estéről – fájdalom söpört végig arcán, szemei azonban töretlenül engem figyeltek. Soha sem elég gyenge ahhoz, hogy bizonyítsa, ő mindenkinél erősebb. Szemei azonban minden szónál többet mondanak. A fájdalom felőrli legbelül.
- Nincs mit mondanom – pillantását elkapva tekintett a felkelő Nap felé, ujjait egymásba kulcsolva szorította össze.
- Tudni akarom, mi történt akkor – hangom haloványan veszett el a semmiben, az utolsó betűk erőtlenül szálltak tovább. Mindannyiunk keresztje ez, ő mégis magán viselve kímél meg attól a fájdalomtól, mely emlékeztet rá. Arra, hogy nem csupán egy álom volt. Létezett és szeretett.
- Nem voltam neki elég jó, hát máshol kereste a maga boldogságát – arca rezzenéstelenül merengett a távolba, hangja elcsuklás nélkül formálták a szavakat. Egy aprócska darab, mely azzá tette, aki ma. Alexander Konstantinov, a megvetett, egy férfi, kinek nincs helye a világban.
- Így hát megadtad nekik azt, ami járt – apró könnycseppek marták végig arcomat, arcomat a beszűrődő sugarak felé emeltem. Egy pillanat, mely mindent megváltoztatott. Egy mozdulat, mely életekről, sorsokról döntött,mely lélegzeteket akasztott el. A fegyver dörrenésének tompa hangja újra ott csengett füleimben, kezeim reszketve kaptak egymásért. Nem temethet újra maga alá a múlt.
- Azt tettem, amit kellett – vagy sokkal inkább azt, mit a büszkeség diktált. Tüdőm mohón kapkodott a levegőért, minden egyes porcikám reszketve emlékezett vissza a végzetes éjszakára. Utolsó érintései szinte égették bőrömet, hangja lágy szellőként süvített végig a szobán. Mindennél jobban szeretlek, Natalia. Ezt soha ne felejtsd el.
 - Sohasem fogom neked megbocsájtani – óvatosan haladtam el mellette, kezeim erőtlenül hajtották a kocsi
kerekeit. A sós könnyek zápora hirtelen apadt el, a szekrényen pihenő kötegnyi lapot ölembe dobva nyitottam ki az ajtót. A reggeli sugarak haloványan csillogtak a harmatos fű cseppjein, a fák között szinte átlátszó köd keringett, a fák ágai között narancssárgás fény szűrődött át. Testemen csípős hideg futott végig a gyenge szellőtől, ujjaimmal a kötegnyi leletet lapozgatva olvastam a sorokat.
„Átmeneti bénulás” „ Súlyos gerincsérülés” „ Életveszélyes fejsérülés”  - fogaim vacogva koccantak egymásnak, tekintetem mozdulatlan lábaimra tévedt. Inkább a kegyes halál, mint ez az istenverte kerekesszék.  Feszülten gyűrtem össze a lapokat, a papír halk csörgését a veranda recsegő-ropogó hangja szakította félbe. A hideg reggeli szél süvítve szántotta végig az utcát, az egymáson pihenő lapok lassítva szálltak széjjel a levegőben. Mérgelődve kaptam egy-kettő után, a szellő viszont egyre távolabb sodorta őket, s hiába próbáltam utánunk futni, lábaim mozdulatlanul pihentek. Körmeimet combjaimba mélyesztve figyeltem a lapok kecses táncát, míg ujjaim alól a meleg vér patakokban nem csordogált. A fájdalom érzését már messziről nem ismertem, a kínok harcossá edzettek. Hagytam hogy a piros könnyek hangtalanul csepegjen a padlóra, sötét bordóra festve a szürkés deszkákat.

Zayn Malik

A kávéfőző moraja kísérteties hangként söpört végig a lakáson. A barna italt fanyalogva gurítottam le, kesernyés utóízt hagyva maga után. A bögre halk csattanással érte a márványpultot, az ezüstöt kiskanál ritmikusan csapódott annak oldalán. A felkelő Nap sugarai erőtlenül törtek át a függönyön, narancssárgás fénybe borítva a szobát. A fák erőtlenül hajlongtak a reggeli szélben, a távoli házak kertjében áttetsző köd keringett. Fekete pulcsimat magamra húzva zártam be hátam mögött az ajtót, a csípős szél mohón kapott hajamba. A cigaretta ajakim közé szorítva ontotta magából a tejfehér füstöt, eggyé válva a távoli köddel.
A fák leveleit hirtelen sodorta magával a felerősödő szél, a harmatos fű cseppjein lágyan csillant meg a Nap még erőtlen sugara. Halk csörgés vonzotta tekintetem, a levegőben milliónyi hófehér lap járt lassú táncot. A verandán homályos alak rajzolódott ki, fakó arcán a beesett szempárok merengve figyelték a lapokat. Lassú léptekkel közelítettem meg, a lapokat óvatosan magamhoz szorítva gyűjtöttem össze, tekintetét azonban nem emelte rám. Értetlenkedve pillantottam arcára, szemei úgy vizslatták  a távolt, mintha a természet mágiája hipnotizálva vonzaná magához. Reményvesztett arccal figyelte a fákat, melyek egyenletes hajlongtak a szélben. Egy kerekesszékben ülve figyelte a világot.  Ajkaim hitetlenkedve váltak el egymástól, a lelkiismeret furdalás apró nyilai ezerszer fúródtak szívembe. Gondolataim akaratom ellenére pergették vissza a tegnap szavait, a pillanatot mely újra sebezték őt. Zayn Malik, te idióta barom.
Hangtalanul lépdeltem felé, a csikket elnyomva szeltem a lépcsőfokokat. Könnyeivel fátyolozott szeme tompán csillogott, ujjai alól vér sercent ki. Combján apró patakokban folyt végig a piros nedv, körmei szüntelenül végigszántva sértették fel bőrét. Felocsúdva pillantott rám, könnyei utat törve maguknak marták végig fehér arcát.  Lassan guggoltam le elé, kezeimet óvatosan fontam ujjai közé, elemelve friss sebeiről. Üres tekintettel meredt rám, rezzenéstelen arca semmilyen érzelmet nem írt le. Egy halott lélek figyelte mozdulataimat.
Óvatosan kulcsoltam össze kezemet az övével, gyengéden megszorítva vértől vöröslő kezeit.
Arcán kuszán folytak végig a sós könnyek, jéghideg ujjaim finoman törölték le a cseppeket. Szótlanul meredtem rá, a szavak cserben hagytak, tekintetem azonban ordított: itt vagyok.


4 megjegyzés:

  1. Istenem, hogy tudsz ilyen jól írni? xx, Anett

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Anett,
      Nem tudom elhinni, hogy ilyen véleménnyel vagy a munkámról. Egyszerűen csak köszönöm, eszméletlenül örülök, hogy ennyire tetszik! :) <3

      Sok-sok puszi, Lily

      Törlés
  2. Drága Lily!

    Te jóságos ég, sejted mit művelsz velem? Fogalmam sincs mit tudnék mondani, nincsenek szavak arra, mit érzek. Annyira, de annyira tehetséges vagy, minden egyes szavad egy kincs. Szinte beleőrülök, amiért nem olvashatom most azonnal tovább. Felháborítóan gyönyörűen írsz, el se hiszem. Az egész... annyira tökéletes. Tökéletes a történet, a karakterek, a cselekmények, maga a blog, és természetes ezeknek a megalkotója, Te! Imádlak, komolyan mondom, elképesztően csodálatos, amit létrehozol, amit kiváltasz egy-egy résszel. Hogyan vagy képes erre?
    Bámulatos kifejezések, az összes mozdulatukat magam előtt látom, mintha én is ott lennék...és ez hihetetlen! Zayn sértése, hogy nem tudott semmit a lányról, mégis bunkó volt, ahogyan Nat lereagálta, elképesztően hoztad össze a dolgokat!
    Iszonyatosan tehetséges vagy, nem sok ember ír ennyi pontossággal, tökéletességgel, minden elismerésem a Tied, drága Lily! <333333

    Puszi, Azy

    UI: A gyönyörű gondolatokról már nem is beszélve, amik rengeteget adnak hozzá a rész mondanivalójához! <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Azy,

      Nem tudod elképzelni, mit vált ki belőlem egy-egy kommented, fogalmad sincs róla, mekkora lelki töltet nekem egy visszajelzésed. Még mindig nem tudom elhinni, hogy ezeket pont Tőled olvashatom, akire annyira felnézek, nem tudok elég hálás lenni érte!
      Nem tudom elég jól kifejezni azt az örömet, amit érzek. Irtózatosan boldog vagyok, hogy ennyire a hatása alá kerített a történet, szóhoz sem jutok. Egyszerűen csak köszönöm ezt a rengeteg biztatást, jó szót, és azt hogy itt vagy velem, és végigköveted a történetem, imádlak! <33

      Millió puszi, Lily

      Törlés